logo_sz-nobg

Általános információk

A tavat Budapestről az M3-ason, majd a 21-es főút Hatvan-Bátonyterenye, aztán a 23-as főúton Bátonyterenye-Nemti-Mátraterenye útvonalon keresztül lehet megközelíteni. A 23-as útról Mátraszele-Salgótarján útirányában kb. 3-4 km Mátraterenye település belterületén a megteendő távolság a tóig.

A két tó külszíni bányaművelés után visszamaradt munkagödörben töltődött fel. A tavat kizárólag forrás víz táplálja, befolyása nincs, a sok forrás miatt rendkívül tiszta, ivóvíz minőségű a víz. A nagy tó többségi tulajdonban az önkormányzaté, kisebb hányadban rendelkezik tulajdonjoggal a vízhasználati jogot gyakorló horgász egyesület, valamint a fennmaradó terület tulajdonjogával a Tópart Panzió és magánszemélyek  rendelkeznek.

Horgászati szempontból a nagy tó elérhető a horgászok számára, a kis tó magánkézben van, horgászni kizárólag a tulajdonos engedélyével lehet.

A nagy tó intenzíven telepített. A  telepített fajok ponty,  keszeg félék, süllő, csuka, compó. Az említett halfajokon kívül fogható még a busa, amur, kárász, sügér, naphal és a szürke harcsa is.

Fontos, a horgászat megkezdése előtt mindig érdemes tájékozódani, vagy az egyesületi honlapon, vagy a tó partján kihelyezett hirdetőtáblákon elhelyezett házirendről, illetve éppen aktuális éves szabályokról, illetve érvényben lévő korlátozásokról a kellemetlenségek elkerülése végett.

 

Vízkezelő adatai: Tóaljai Bányász Horgász Egyesület

 

Víztérkód: 12-027-1-1

MOHOSZ kód: 121-12-24-5

Kezelő honlap címe: toalja.hu

 

Vezetőségi tagok:


Hegyes Iván
, elnök


Bátori Ferenc
, titkár


Szabó Ágnes
, gazdasági vezető

A VÍZ TÍPUSA Tó (kőszénbánya tó)
VÍZ MÉRETE (ha) 10,45
INTENZÍV VÍZ? igen
TÓRENDSZER RÉSZE? Önálló tavak
HORGÁSZATI IDŐK Állandóan egész évben a tó befagyásáig, a jég beálltáig
ÉJSZAKAI HORGÁSZAT Lásd házirend
LÉKHORGÁSZAT Tilos
PERGETÉS Megengedett
TILALMI IDŐK Országos rend szerint
CSÓNAK HASZNÁLAT Tilos
SÁTOROZÁS Éjszakai horgászatnál 2 személyes bojlis vagy szélfogósátor a tóparton engedélyezett.
ETETÉS Megengedett
ÁLLÁS MEGKÖZELÍTÉSE Autóval a kijelölt parkolóig, onnan gyalog
NAPI MENNYISÉGI KORLÁTOZÁS Lásd házirend
HETI MENNYISÉGI KORLÁTOZÁS Lásd házirend
ÉVES MENNYISÉGI KORLÁTOZÁS Lásd házirend
ELHOZOTT HALAT KI KELL FIZETNI? nem
HALÁLLOMÁNY MEGOSZLÁSA ponty: 50%, amur: 15%, csuka: 10%, süllő: 5%, egyéb: keszeg, kárász, dévér: 20%
TELEPÍTÉS GYAKORISÁGA Ősszel és tavasszal
NAPIJEGY VÁLTÁS HELYE(I) Hegyes Iván Mátraterenye, Tóvég utca 2 tel.: +36707788023 Be Smart Horgászbolt Salgótarján, Alkotmány út 9. tel.: +3632793969
SPORTJEGY VÁLTÁS HELYE Hegyes Iván Mátraterenye, Tóvég utca 2 tel.: +36707788023
NAPIJEGY VÁLTÁS IDEJE Nyitvatartási időben
NAPIJEGY ÁRA 6.500 Ft
SPORTJEGY ÁRA 4.000 Ft
FOGHATÓ MENNYISÉG NAPIJEGYRE Lásd házirend
NAPIJEGY ÚJRAVÁLTÁSA Nincs lehetőség
KIJELEÖLT HELYEK NAPIJEGYESEKNEK Nincs kijelölve, viszont mindkét oldalon oldalon az első 4 állást szabadon kell hagyni
EGYÉB SZABÁLYOK NAPIJEGYESEKRE Nincs, az érvényben lévő horgászrend betartása kötelező!